Zeneszerző: Kowalsky Meg a Vega
Dalszövegíró: Kowalsky

Mikor már mások réges-régen feladták
Én akkor kezdtem mindig csak igazán
Csak annak van végleg vége
Amit magadban feladtál!
Vagyok, ami vagyok, mert egy ilyen is kell
De más nem, azt csak én döntöm el
Hogy minek adok helyet a szívemben
És mi az, minek többé már Nem!

Azt mondod derogál, kamu, nem lehet így
Közhelyesen szirupos a mindig pozitív
De aki a démonjaival volt már, hogy egy asztalhoz ült
Abban a gnózis egy életre új embert szül
Aki menekül magától, gyakran kritizál
A külső képek mögé rejti, hogy nem harmonizál
Benne se a szív, se az ész, ám ez is csak egy út
Bármilyen nehéz, egyszer mind ugyanoda fut
És minden hülyeségemért kemény volt az ár
Már ismerem a törvényt: amit adsz, visszajár
Én nem akarok mást, csak tenni, amit kell
Minden addig nehéz csak, amíg ezt nem ismered fel...

Minden más dádiládidádi
Hallom, hogy dádiládidádi
Túl sok a dádiládidádi
Elmezajszennyezés

Mikor már mások réges-régen feladták
Én akkor kezdtem mindig csak igazán
Csak annak van végleg vége
Amit magadban feladtál!
Vagyok, ami vagyok, mert egy ilyen is kell
De más nem, azt csak én döntöm el
Hogy minek adok helyet a szívemben
És mi az, minek többé már Nem!

Hogy többnek lássanak, mit sem ér
Nekem elég, ami vagy
Hogy majd arany vagy fakoporsó jut: hidegen hagy
S hogy minden, ami szembejön az életben
Az mind fontos üzenet, semmi sem véletlen
Mert tudom mit jelent, az érzés elhagyhatatlan
Hogy milyen mikor, akit szeretsz túl korán meghal
Hogy milyen mikor megvetnek, kiközösít a brancs
Mikor savanyú a szőlő, ez magyar narancs
Hogy milyen érzés levágni egy kötélről a testet
S ahogy a lélek elhagyja, azt soha nem felejted
S hogy nem kint, hanem bennem van
A pokol meg a menny
Nem hiszek valamiben, hanem ismerem...
És minden hülyeségemért kemény volt az ár
Már értem a törvényt: amit adsz, visszajár
S hogy a keserű is édes, hogyha felismerik
Hogy aki megalázza magát, végül felemeltetik

Minden más dádiládidádi
Hallom, hogy dádiládidádi
Túl sok a dádiládidádi
Elmezajszennyezés

Mikor már mások réges-régen feladták
Én akkor kezdtem mindig csak igazán
Csak annak van végleg vége
Amit magadban feladtál!
Vagyok, ami vagyok, mert egy ilyen is kell
De más nem, azt csak én döntöm el
Hogy minek adok helyet a szívemben
És mi az, minek többé már Nem!

És tudom milyen elbukni, s hogy felállni nehéz
Hogy mit jelent, hogy kővé válik, aki visszanéz
S hogy milyen hatalommal bír a gondolaterő
Olyan mint egy mag, apróból hatalmas fa nő
S hogy minden ember sokkal több annál, amit ért
Egy halhatatlan alkotóban halhatatlan lény
És próbálhatod darabolni, hogy választod el!?
Csak színdarab az együgyű, s az intellektuel...

Mikor már mások réges-régen feladták
Én akkor kezdtem mindig csak igazán
Csak annak van végleg vége
Amit magadban feladtál!
Vagyok, ami vagyok, mert egy ilyen is kell
De más nem, azt csak én döntöm el
Hogy minek adok helyet a szívemben
És mi az, minek többé már Nem!