Nyitott a kíváncsiságra, és őszintén válaszol. És szívből. Valami ilyesmi jellemezte annak az ősz eleji, szép délutánnak a hangulatát, amit egy Duna-parti kávézóban Für Anikó, színművésznő társaságában töltöttem.

Beszélgetésünket pedig azzal a megjegyzéssel kezdtem, amit ugyancsak sokaktól hallottam: „Egy gyönyörű színésznő, aki még azt is megengedi magának, hogy nagyon csúnya legyen a színpadon!” Anikó részéről egy vidám nevetés az első válasz, aztán elgondolkodik:

Valóban van egy ilyen kissé poros elvárás, én mégis azt hiszem, hogy egy színésznőnek nem szépnek, hanem egészen egyszerűen jónak kell lennie a színpadon. Az igazi színésznő ugyanúgy tud mosónő lenni, mint királynő. Ha valakit konkrétan említeni akarok, nem is kell messzire mennem, hiszen itt van például Törőcsik Mari, aki a világon mindent el tud hitetni a közönséggel. És ha ezt egyetlen szóval akarom megfogalmazni, akkor azt mondom, hitelesnek kell lenni a színpadon. Aki színpadon él, annak folyamatosan szembesülnie kell önkritikájával is, ha már a hitelességet említed.

Számodra mikor érkezett el az a pillanat, amikor magadhoz őszintén, elmondhattad, hogy ma este jó voltam?

Még mindig nem fordult elő ilyen! – nevet fel újra. – Soha, tényleg. Érzetek vannak bennem, amikor a taps után kijövök a színpadról.

Persze, ez a legfontosabb, hiszen mi nem magunknak, hanem a közönségnek játszunk, úgyhogy ha nem lenne taps, nem is érne semmit az egész. Nálunk, az Örkény Színházban, a színpad és az öltözők között van egy jókora szint, és a kettőt egy meredek lépcsősor köti össze. Amikor előadás után ezeken a lépcsőkön kaptatok fölfelé, akkor szoktam figyelni a bennem formálódó érzelmeket, mert ezek számítanak igazán, ezekből ítélem meg az aznapi teljesítményemet.

A cél természetesen mindig az, hogy estéről estére tökéletesebb legyen a játékom, mindig megpróbálok csiszolni rajta. És szerencsére egy olyan társulat alapító tagja vagyok, amelyben mindenki így gondolkodik. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy „az angyal nem mindig száll el”, tehát a nagyon különleges esték a szakmánk becses, és megmagyarázhatatlanul varázslatos pillanatai. Ilyenkor úgy történik minden, ahogy azt valami emberen túli erő irányítja. Nehéz ezt megfogalmazni, nem is igazán tudom, mi zajlik ilyenkor az előadáson, csak utána érzem, hogy különleges volt.

Abban, hogy nem alakult ki benned egyfajta szakmai fásultság, talán annak is szerepe lehetett, hogy soha nem skatulyáztak be semmilyen szerepkörbe. Te nem voltál sem szende naiva, sem csakis drámai karakter, hanem egyszer ez máskor az…

Szerencsére így van, és talán most már kimondhatom, hogy ezt akkor meg is úsztam. Még harmadéves főiskolásként a Radnótiban kezdtem a gyakorlatot, aztán még negyedévesként, a Madách Színházhoz kerültem. Ádám Ottó és Szirtes Tamás „csábított” oda, és ezt azért tették, mert bíztak bennem. Sok, különféle szerepet kaptam, később nem csak tőlük, hanem mindazoktól, akik dolgoztak a társulattal. Gyönyörű munkáim voltak Kerényi Imrével, Vámos Lászlóval, Nagy Viktorral, vagy Puskás Tamással. És nagyon fontos volt, hogy ezek az emberek a paletta legkülönfélébb színeit, árnyalatait látták bennem. És idestova egy évtizede ugyanez folytatódik az Örkény Színházban. Itt Mácsai Pál az igényes közönségrétegnek szánt, nagyon színes repertoárt alakított ki, és ezek a szerepek is a legkülönfélébb megoldásokat követelik tőlem.

Miközben magadról beszélsz, folyamatosan többes számra is váltasz. Fontos, hogy társulatban legyél?

Igen, mert ez egyfajta kályhát ad nekem, ahonnan el lehet indulni. Természetesen boldogan megyek máshová is, ha meghívnak, és akkor arról a szerepről, és arról a csapatról szól a munka, de nekem mégis fontos, hogy egy társulat tagja vagyok. 

Másképp működsz, ha ez a meghívás nem egy színházi előadáshoz, hanem filmhez szól?

Tulajdonképpen nem. Hiszen egy filmben is önmagammal, ha úgy tetszik, szó szerint „hozott anyagból” dolgozom. A kettő között az a különbség, ahogyan az időt és az energiát használja fel az ember. Egy film forgatásakor a figura arányosan sokkal több időt tölt bennem, mint amennyi idő alatt végül a filmszalagra kerül. A színházban szintén alapvető a darab és a szerep elemzése, de ebben a folyamatban a gyakorlattal, a próbákkal töltünk el sokkal több időt. És azt az energiát, amit egy előadás alatt 2.5-3 órában használok fel, a filmfelvétel során arra a néhány percre összpontosítom, amíg az én jeleneteimet vesszük fel. És azzal pedig, természetesen tisztában kell lennem, hogy ha mi a forgatás második napján a film utolsó előtti jelenetét forgatjuk, akkor mi minden történt előtte, éppen hol tart az én figurám.

Nekem meg erről az jut eszembe, hogy ugye, Te elmondod a folyamatot, ahogyan a színpadi színésznőből filmszínész lesz, és ez azért általában működik. De miért nem működik ez sokszor visszafelé?

A film egy furcsa közvetettség. Ott igazából nem is alakítani kell. Persze, ma a színházi alakítás régi, hagyományos, veretes formája is eltolódni látszik a személyiség, és a pillanat frissessége felé. És ez a filmben fokozottan jelen van. A másik pedig, amit a filmesek mindig mondanak, hogy van színész, akit szeret, és van, akit nem szeret a kamera. És ez furcsa módon, nem igazán függ a tehetségtől.

Lehet, hogy valaki remek színész, de a vásznon nem jön úgy át az egyénisége, mint például Julia Roberts esetében, akinél, első ránézésre „elnagyoltabb külsejű” nő kevés van. Ugye, ott az a lehetetlenül széles szája, az uborkaszerű orra, és mégis, ahogy az egyénisége átjön a vásznon, az a fajta kisugárzás, ami árad belőle, egyszerűen elbűvölő, és gyönyörűvé varázsolja. Jó filmszínész bárkiből lehet, akár mindenféle gyakorlat nélkül, ha szereti a kamera, mert rögtön „látva látod” a vásznon az érzelmeit, és a gondolatait. Ezért mondják, hogy az igazi színészet a színház, amikor az ember nem csak a vászonról tudja ezen a formanyelven elvarázsolni a közönségét, hanem ott és akkor, abban a pillanatban, a színpadon.

Te nem csak színházi közönségnek alkotsz, hanem zenehallgatónak is. Első lemezedet, a „Nőstény álmot” néhány éve kaptam tőled, és azóta is egyfajta hangulatlemez a számomra. Vagyis időről időre „rámjön”, hogy most olyan kedvem van, amihez Neked van egy dalod, és akkor felteszem…

De jó, hogy ezt mondod, ugyanis pontosan ezzel a céllal készült! Persze, az sem lett volna baj, ha pár hétig vezeti a toplistát, de igazából tényleg ezért készült, és erre a szerzőgárda volt a garancia, vagyis Bereményi Géza költészete, és Hrutka Róbert nagyszerű zenéje. És most tudom, hogy nagyot mondok, de nem lehet másképp megfogalmazni, mert így érzem: ez a lemez azért született, hogy ha akár húsz év múlva épp rám van szükséged, akkor is érvényes legyen minden, ami benne van, akár a szövegben, akár a zenében, akár az én megfogalmazásomban.

Az utóbbi különösen igaz, mert ezek a dalok nem egyszerűen neked, hanem rólad, belőled készültek…

Így van. Bereményi Géza személyében nem csak egy csodálatos barátot tudhatok magaménak, hanem egy olyan embert, aki olvasni akart bennem.

A legmélyebb barátságban sem fordul elő sűrűn, hogy az ember leül, és részletesen mesél az életéről a másiknak. Pedig itt ez történt. Lőkös Ildikó, dramaturg barátnőm segített, hogy életem meghatározó eseményeit összeszedjük, és Géza ezekből halászott, kiválogatta a számára legfontosabbakat. Legnagyobb örömömre azt hiszem, egy igen karakteres zenei anzix született.

És a most készülő, második lemez tovább mesél rólad?

Igen, valami ilyesmiről van szó. Egyrészt kicsit retrospektív, másrészt arról szól, ami azóta történt. Ugyanakkor sokszoros áttétellel mesél. Számomra az a nemes egyszerűség lenyűgöző, ami Géza szövegeiben, és Robi zenéjében megjelenik, és amiből épp ezért valami egészen csodálatos születik. Talán az a legjobb hasonlat, ha azt mondom, olyan, mintha bontott téglából építenének mesepalotát. 

Azt mondod, áttételesen kaptad vissza az életed eseményeit a szövegekben. De épp azért, mert a legjobban Te tudod, melyik szöveg mit takar, tényleg nem volt olyan érzésed, hogy egy-egy sor mégis túl sokat elárul?

Nem, igazán nem. Mert ugyanazt a közvetettséget éreztem, mint ahogyan egy szerep által nyújtom át magamat a nézőnek. Az sem egy az egyben szól rólam, annál borzasztóbbat el sem tudnék képzelni, hanem kapok hozzá egy közvetítő közeget, amelynek segítségével megmutathatom, ki vagyok, és mit gondolok az élet dolgairól. 

Azt, hogy mit csinálsz másképp egy filmszerepben, mint a színházban, már elmondtad, de mennyiben más a stúdió? Hiszen a dalokban is szerepet formálsz, de egy zárt helyiségben, és nem a beszéd, hanem az ének az eszközöd. 

Valahogy valóban elkerült engem a stúdióban éneklés. Molnár Ferenc: A vörös malom című darabjának zenés változatán – Kocsák Tibor és Miklós Tibor darabján – kívül nem igazán énekeltem lemezre. Úgyhogy meg kellett tanulnom azt a fajta koncentráltságot, hangról hangra, ami egy ilyen felvételhez szükséges.

Amíg a színpadon belefér az előadásba, ha egy hang egy kicsit megcsúszik, vagy egy ritmus hangsúlya kissé eltolódik, addig a felvételbe ilyen hiba nem kerülhet. Ugyanakkor meg kell lennie egy nagyon bensőséges, meghitt hangulatnak, amit aztán a lemez a hallgató felé közvetít. De a színészetnek természetesen, amúgy is minden formában része az, hogy önmagadat mindig teljes egészében átadod a pillanatnak. 

A felvétel során teljesen rábíztad magad az üvegfalon túl, a szakemberekre? Vagyis a hangmérnökökre, és a szerzőpárosra?

Igen. És kértem, hogy legyenek szigorúak, mert az sokat segít.

És volt olyan, hogy ők azt mondták, megvettük, Te pedig azt kérted, mégis készüljön egy újabb felvétel, mert nem vagy elégedett?

Igen, ilyen is volt. Én akkor voltam elégedett, amikor a saját, belső érzéseim egyeztek az ő szigorú ítéletükkel. 

Mi történik, amikor megvan egy felvétel? Mit érzel, kiürülsz egy kicsit?

Akkor jó, azt hiszem, amikor elfelejtem, hogy én csináltam. Így vagyok a szinkronmunkáimmal is. Ha hallom, és nem jut eszembe, hogy az én vagyok, akkor rendben van. Amikor a hangom eggyé válik a szinkronizált figurával, vagy éppen a zenével és a szöveggel, és én tulajdonképpen csak a médiuma vagyok ennek.

És volt már ilyen, hogy hallgattad a saját zenédet, de nem igazán jutott el a tudatodig, hogy ez Te vagy?

Mostanában már igen. Rengeteg örömöt adott nekem ez a lemez, ami idestova már négyéves történet, hiszen 2006. november 11-én volt az első lemez bemutatója az Örkény Színházban, és most november 13-án lesz a második lemez nyitánya. És bár az előzőnek igazi reklámkampánya nem volt, mégis megtalálta a maga közönségét, olyannyira, hogy tavaly karácsonykor újra kiadták, mert keresték az emberek. És nagyszerű élmény volt minden egyes koncert is, bárhol jártunk az országban. Hát, ennél nincs nagyobb öröm! Illetve mégis, az a szeretet, odaadás, és profizmus, amellyel minden munkatársam részt vett a lemez elkészítésében.

Mozdulatlan (az első lemezről)

És ha már érzelmeknél tartunk: mit szeretnél érezni november 13-án, valamikor este tíz óra körül?

Hű, remélem, akkor még mindig repülök, azon a csodálatos varázsszőnyegen, amit Bereményi Géza és Hrutka Róbert, és a zenekar szőtt nekem! És szeretném, ha ez tovább tartana, mint maga a koncert, és remélem, a közönség is velem repül majd…

Für Anikó második szólóalbuma

A Jászai Mari-díjas színművész már első lemezét is a könnyűzenei szcéna legjobbjaival készítette el 2006-ban, hiszen az egyik legsikeresebb zeneszerző, Hrutka Róbert (Magyar vándor, Valami Amerika) írta a dalokat, az inkább költeményekként aposztrofálható szövegeket pedig Bereményi Géza jegyzi (aki olyan nagysikerű előadók dalszövegeit írta, mint Cseh Tamás, Básti Juli, Udvaros Dorottya).

Egy kiváló album azonban még nem garancia a koncertek sike­rére, Für Anikó érzelemdús előadásmódja és Hrutka ­Róbert zenekarának illusztris tagjai (gitár, vokál: Hrutka Róbert, perka, vokál: Dely Domonkos; billentyűk: Galambos Zoltán; basszusgitár: Fehérvári Attila; dobok: Borlai Gergő) viszont igen.

Für Anikó több évig országszerte sikerrel, telt ház előtt játszotta a Nőstény álom anyagát, akkor még a Jamie-Robi zenekar tagjaival, most pedig Hrutka Róberttel újra koncertezik. Az új lemez megjelenéséig gyakori vendég lesz az énekes-gitáros-zeneszerző tavaly megjelent Szabadság vírus című lemezét bemutató akusztikus koncerteken, az esteken a Nőstény álom dalai is elhangzanak. Azok a melódiák, amelyek Für Anikó megfogalmazása szerint nem mások, mint egy "női zenei önéletrajz, szubjektíven objektív megszólaltatásban".

Akárcsak az első, Nőstény álom című lemez esetében, ezúttal is személyes hangvételű anyag készül, Hrutka zenéje, Bereményi költészete kiegészül azzal a finom érzékiséggel, olykor vad szenvedéllyel, amit Für Anikó képvisel. Már a Nőstény álomnál sem volt kérdés, a két szerző egymásra hangolódott, úgyhogy az új album esetében sem lesz ez másképp, Bereményi költészete remekül illeszkedik majd Hrutka Róbert jellegzetes, összetéveszthetetlenül eredeti zenéjéhez.

Nőstény album (az előző lemezről)

Für Anikó Nőstény álom című lemeze: más, mint a megszokott.

A népszerű színművésznő egyszer már jelentkezett zenei albummal. Pontosabban 2004-ben egy maxi CD-vel rukkolt elő, amelyen két dal volt hallható, az Alattam fák és az Apám lánya. Ezek a szerzemények a most megjelenő Nőstény álom című korongra is felkerültek. Ahogy akkor is, most is nagy nevű segítőkkel dolgozott együtt. Bereményi Géza a szövegekért, Hrutka Róbert pedig a zenéért felelt, zenei rendezőként és hangszerelőként Jamie Winchester is közreműködött. Érdekes útra hív minket Für Anikó, tartsunk mi is vele.

Sejtelmes borító, igényes kivitelezés

Ahogy kezembe vettem a cd-t, már tudtam: nem egy szokványos előadótól, nem egy szokványos lemezt hallgathatok meg. Fekete alapon árnyékból előbukkanva láthatjuk Für Anikó alakját, amint a távolba mereng. Sejtelmesen, borzongatóan. Az album címe is ugyanilyen: Nőstény álom. „Átlátszós” pirossal, ízlésesen kivitelezve, alatta zeneszerző és szövegíró nevével, hogy aztán felül a művésznő nevét olvashassuk. A CD-t megfordítva egy misztikus sárkányalak sejlik fel, amely erőt és lendületet sugároz. Itt találkozhatunk először a dalok listájával, majd pedig felsorolják a közreműködők nevét: jelzés értékű lehet ha végigolvassuk, ugyanis kiderül: igazi zenei korongot, valódi hangszerekkel feljátszott dalokat hallgathatunk: gitárok, mandolin, billentyűsök, dobok, vonósnégyes szólaltatja meg a „nőstény álmokat”. Ezen kívül még számos egyéb információt is közölnek velük, úgymint a kiadót, a fotóst, a hangmérnököt, a sminkest, a koncertszervezőt és így tovább.

A korongot kiemelve Für Anikó szavait olvashatjuk: köszönetet mond mindenkinek, akik segítségére voltak álmai megszületésében. A füzetecske hátoldalán az előadónő gyermekkori fényképe látható, ezt öleli körül Bereményi Géza és Hrutka Róbert vallomása: mit is éreztek ők, mialatt folytak a munkálatok. Alatta ismét tarcklista olvasható. Ha jobban megfigyeljük ezeket, mintha egy lobogó gyertya sziluettjét sugároznák vissza. Miután kinyitottam, akkor ért az igaz meglepetés: minden egyes dalnak ott a szövege, és minden oldalon Für Anikó fényképe: gyermekkoriak és mostaniak. E kettősség érdekes ívet és kontrasztot ad, merengésre csábítja az egyelőre még csak olvasót. Remekül eltalált képválogatás, a hozzájuk passzoló színekkel.

A szokottnál talán többet foglalkoztam a borítóval, de be kell valljam: nagyon régen nem láttam ilyen precízen, igényesen, fantáziadúsan kivitelezett munkát.

Kirándulás a valóságba Für Anikóval

Bevallom: a borító után a lemez hatalmas csalódás volt. Első, második, sőt harmadik hallgatásra is. Ám egyszer csak mintha kaptam volna egy hatalmas pofont: arcul csapott és magamhoz térített. Benne van minden, amiről az élet szól, mindent összefoglal, csak meg kell hallani az üzenetét. Az Alattam fák című dalban mintha kilépne térből és időből, s onnan szemlélné az életet. A zene sejtelmes, felkavaró, lüktető, szinte vele együtt lépünk mi is egy más helyszínre. Nőstény álom. Kissé meghökkentő a cím, de rájöttem: igaz. A buja, a kacér, a zsákmány szerepébe bújik, csábítja, győzködi a férfit, hogy igenis: ő az álmai netovábbja. Ha végiggondoljuk: minden nőnek és férfinak egy a vágya: megtalálni élete párját. Ki ilyen, ki olyan eszközökkel érvényesül.

A következő dalban emlékezünk, Szabó Editről. Emlékezés egy régi osztálytársról, akit az iskola nem tudott betörni, ám az életnek mégis sikerült. Messzire szállt, de mégis csak őrá emlékezik a régi osztálytárs. Elemi erővel hat a Mese című felvétel: egészen a második feléig várakozik, mesél egy álomról. Azután a gyermek anyjához szól és megfogalmazza: szeretné tudni, mi a célja az életben, melyik szerep jut neki: „Az élet alszik és én ébresztem, vagy engem ébreszt az élet!” Sokan, sokféleképpen énekeltek már szerelmes dalt, de Für Anikó valami egészen újat mutatott: „A szerelem jön és elrohan, az emlék nála többet ér”. Bevallja, hogy a szerelem nem örök életre szól, viszont ha úgy éljük meg, ahogy a zene is diktálja, ahogy a cintányér és a dob lükteti, akkor az emlékek kísérni fognak bennünket.

A vokál is ezt támasztja alá: a szerelmest is körülöleli az érzés, ám mégis sokszor egyedül marad, ahogy Anikó hangja is a dal végére. A Túlsó oldalon című szerzeményben Geszti Péter is közreműködik. Civódó, visszatekintő szerelmeseket hallhatunk, amint a folyó két túlsó oldaláról vizsgálják elmúlt érzéseiket. A férfi – mint az életben is – homlokegyenest mást érez, ám a refrénben mégis összefonódik a történet, a két sors, a két érzés. A zenekar szinte már agresszív, perzsel, üt és alátámaszt, hogy azután az énekkel együtt elcsendesedjen és átadja a teret az emlékeknek.

Később egy dal erejéig visszatérünk a szabadságba: szép volt, jó volt, de azért mégiscsak jobb nélküled, szeretem a szabadságot: „Bárhogy hiányzik a szád, most jobb nélküled.” Visszaemlékezéssel nyit a következő felvétel: a vonós hangszerek kiemelik a hangulatot. Önvallomás: bármit is tesz egy nő, folyton menekül: menekül a gyermekorrából, menekül párjától, menekül mindenhonnan, még önmaga elől is. Ám egy leány is csak egy bizonyos pontig menekülhet: egyszer mindenki eljut oda, ahonnan már nem jön többé hír, ahol már nem szólnak a hegedűk…

Érdekes dal a következő: tükröt tart a magyar főváros elé. Ismét a vonósoké és a gitáré a főszerep: segít megeleveníteni Budapest szürkeségét, kopottságát, összevisszaságát. Sorra veszi, hogy mi is a hibája a fővárosnak, de a végén folyton oda lyukad ki: mégiscsak az ő városa ez. Nyilván ezt csak az érzi át igazán, aki ott él és a „mindennapok szemetén utcáidat járom én”.A tizedik felvétellel igazából nem tudtam mit kezdeni: zeneileg nagyon megfogott, de a szöveg túl sok mindent felébresztett bennem. Legyen elég annyi: a csengőhöz hasonlóan sok minden van, aminek hangja szétpukkasztja az álmok léggömbjét. Az album záró dalát egy bizonyos B.B.-nek ajánlja a művésznő. A gitár pengése kíséri az énekhangot: mereng, gondolkozik, mérlegel és emlékezik. Felsejlik egy szép délután, melyet legjobb lenne mozdulatlanul megőrizni…

Kalandoroknak nem való

Für Anikó Nőstény álom című lemezét nehéz volt megérteni, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerült. Valami egészen különlegeset alkotott társaival együtt. A mai fül számára nehezen emészthető, ugyanakkor ha valakit megérint, akkor nagyon messzi, és mégis oly’ közeli tájakra repíti. A zene csodálatos, valódi és gyönyörű. Für művésznő hangja és előadásmódja engem sokszor Koncz Zsuzsáéra emlékeztetett, ez pedig azt hiszem mindenki számára hízelgő lehetne. Igazi női, azaz inkább nőstény albumról van szó, a nők minden örömével, keservével, bánatával. A borongós, őszi estéken nagyon komoly gondolatokat ébreszthet azokban, akik meghallják az üzenetet. Egyet meg kell jegyeznem: érett, komoly albumról van szó, amelyet mindenkinek ajánlok, kivéve azoknak, akik a zenét könnyű kalandnak tekintik.
 
Ha pedig első, második, harmadik, sokadik hallgatásra sem értjük, legyünk türelmesek, mert azután olyan élményben lesz részünk, amelyet nem sok előadó nyújtott még eddig. Mint említettem: rám józanító tasliként hatott. Für Anikó Nőstény álom című albumának zenei pofonjától még most is ég az arcom. Vagy inkább a szégyentől, hogy nem ismerten fel elsőre az értékét…

Havassy Anna Katalin

[2006.11.08.]

IDÉZETEK A LEMEZBORÍTÓRÓL

"Mialatt ezeket dalszövegeket írtam, kibújtam nememből, és nővé változtam, kibújtam nevemből és Für Anikóvá lettem.  Elvesztettem józanságomat az eszevetteszettségig és a világról határozottan lányos véleményem támadt. Nagyon jó volt mindez, és kár, hogy most megint visszavedlettem férfivá, megint szögletes lett a gondolkodásom. Nagy kár."

BEREMÉNYI GÉZA

"A sors megint nagyszerű emberekkel hozott össze: Láttam Gézát írni, hangosan gondolkodni ... és kaptam valamit. Láttam Anikó szemében a könnycseppeket, amikor az első dalokat megmutattam neki ... és kaptam valamit. Valamit, amiről még nem tudom, hogy mi ... de azt tudom, hogy pont ezért zenélek"

HRUTKA RÓBERT

Für Anikó a YouTube-on

Dalszövegei a zeneszöveg.hu-n

(forrás: budapestterminal.hu, zene.hu)