Takáts Eszter – Rövidtáv

Takáts Eszter öntörvényű, eleven, tehetséges előadóművész. Zenekarral, de egy szál gitárral is megállja a helyét a színpadon. Rövidtáv címmel október végén megjelent lemezéről és eddigi pályájáról beszélgettünk.

Nemrég jelent meg az első önálló CD-d. Dalszöveget írsz, zenét szerzel, és kezedben egy gitárral te állsz a színpad közepén, s énekelsz… Nem sok ez egy kicsit egy embernek?

Nem, ezek a dolgok megférnek egymás mellett. Azonkívül több zenekar frontján is állok, ahol már mint "alkalmazkodó" zenész, állom a hangszerelések sajátosságait. Szólóban más, az is egy fajta műfaj, ott egyedül csinálom a hangulatot, több zenésszel együtt működni más fajta varázs, ettől még összetettebb az egész…

A kérdésem pontosítom: melyik az a sok minden közül, amelyre szerinted a legalkalmasabb vagy? A mai világ a specializálódásról szól. Ez hogy te szólóban és együttesben, zeneszerzőként és előadóként is működsz, meddig megengedhető?

Speciálisan szólóban vagyok a legmarkánsabb, és igazából ez a legerősebb oldalam, illetve különlegességem, de a zenekarozástól sem érzem azt, hogy szétszóródnék, vagy nem kötelezném el magam valami mellett, ezek együtt hatnak, tudod, olyan vagyok, aki sok mindent szeret egyszerre csinálni, aki a káoszból rakja össze az egységet. A személyiségem a legjobban a szóló (egy szál gitáros) koncertjeimen jön át, de a zenekari tevékenységemben sok fejlődést találok. Így hát írok saját magamnak, a különböző formációimnak egyaránt. Mindig is ez volt az álmom (szinte megbízatásszerűen, csak most saját magam főnöke lehetek, és elkötelezettnek érzem magam ezzel kapcsolatosan), hogy írhassak minél többet. De inspirál az is, hogy egyik zenésztársam azt kérte, írjak fiúknak is számot. így ma nekiálltam annak is, ettől sokoldalúbbá válik ez az egész. Mégis mindenképpen szólistának vallom magam elsősorban, nem is csoda , hogy az összes koncerten egy szál gitárral élőzenekarként működök, sok szám van, és mást játszok szólóban, mint zenekarral, kivéve, ha csak szólóban hívnak meg, akkor akármit eljátszom a saját dalaimból, nem kell különbséget tenni.

Lesütött szemmel, gitárral

A CD megjelenése mekkora mérföldkő az életedben?

Ez a legnagyobb lehetőség eddig, amit elérhettem, mert ez egy nehéz pálya, sok kitartás szükséges, hogy megismertethesse magát egy előadó, és az első buktatókon túltegye magát, amikor még úgymond "süketnek" érzi az embereket, hogy nehéz eljutni az elismerésig, ismeretségig, de azt hiszem, eleget gyúrtam már a dolgot.

CD borítón

Ismerve az eddig befutott pályád, az a benyomásom, hogy folyamatosan gazdagodik újabb és újabb ízekkel. Végigzongorázhatunk a fontosabb formációkon, állomásokon? Például azt tudod még, miért döntöttél úgy, hogy közönség előtt fogsz énekelni?

Számomra 14 éves koromban derült ki (amikor az első énekkari szólista szerepem megkaptam - az altosoknál ritkább, hogy szólószerephez juthatnak) hogy vágyom a közönség előtti szereplésre, és ez azért is fontos volt, mert már akkor kiderült: az izgalom nem okoz hangremegést (gyerekkorban pedig ez a legtöbb diákra jellemző volt) és az előadásom is határozott. Attól kezdve ez volt minden vágyam. 15 éves koromban bekerültem a zalaegerszegi Free Time Band együttesbe, ahol, mint vokalista léptem fel, emellett énekeltem egy női Kamarakórusban: a Canterinában. Akkoriban a komolyzene még elég meghatározó volt az életemben.
Ma már teljes egészében a könnyűzenét választottam.
Később aztán felvettek PTE Művészeti karára, és a dalszerzésem is ebben az időszakban kezdődött, konkrétan 19 éves koromban, amit a Gödöllői (minden évben megrendezett) Dalostalálkozók inspiráltak a leginkább. 2000 őszén aztán megismertem Bogárdi Alízt, aki akkor még a Mecsek Táncegyüttesben brácsázott, és megalakítottuk a Pavilon együttest, amely fél év alatt 8 tagúra bővült, hangzását népi-és világzenei elemek jellemezték (sokan a Kolinda-Szélkiáltó, és más ehhez hasonló formációkhoz soroltak minket), ez a zenekar 4 évig működött, míg fel nem oszlott. Akkor nálam 3 évnyi hallgatás következett, de a dalszerzés nem maradt el, folytattam eme „hobbimat”, és mindent megírtram, amit a környezetemből megismertem.(főleg a férfi-női viszonyokat érintve).
Aztán nem sokkal később, 2005 nyarán egy régi nagy inspirálóm, Lukács Sándor duóstársaként Tea Culpa néven megnyertük a Veszprémi Utcazenész fesztivált, ezzel párhuzamosan nyertem az NKA Ideiglenes Populáris Zenei Kultúra pályázatán egy fél lemezre való támogatást, amely lemez most készült el, és ennek apropójából 2005 decemberében megalakítottam a GumiZsuzsi zenekart, majd tavasszal már a stúdió körül lebzseltem, hogy időpontot szerezhessek.
2006 késői tavaszán megismertem a Jazz Stereotype (alias Singas) nevű együttest, akik felvállalták a munkálatokat párhuzamosan a GumiZsuzsi zenekarral, és azóta együtt is dolgozunk (ez a másik projectem), és a nyár folyamán még felkértem a Rozs Tamást (Szélkiáltó), aki szintén épp a szólólemezét fejezte be, hogy az akusztikus számaimban játszon. Így lett teljes a kép a lemezhez.
Jelenleg 5-6 projectben működöm: Szóló (egy szál gitáros, sokszor ”előzenekarként” is, GumiZsuzsi, Jazz Stereotype, Akusztikus Eszter Band, Rozzsal project, Tea Culpa. Jövőre Alízzal pedig megalakítjuk a Vaga Yagát(ahol csak a finom női vonalak fognak érvényesülni)

Eszter: Rom-antika

Eszter: Cirkusz

Eszter: Tánc után

Először téged egy könyvesbolt előtt, kvázi az utcán hallottalak fellépni. Mit jelent neked az utcazenélés azon túl, hogy nyertél is Veszprémben utcazenész-fesztivált?

Mindig is hittem az akusztikus zene efféle „közlésében”, hiszen így bárkihez eljuthat a zene, hangosítani sem kell, a zenét a város falai verik vissza, és ez olykor spontán előadásokhoz is vezet, sok emberrel meg lehet ismerkedni, és egyfajta reklám is, sokszor utazgatással jár (zenéltem az utcán már Grazban, Zadarban, Szegeden, Budapesten, Pécsett, Veszprémben…, örülök, hogy ennek immár a szimpóziuma is létre jött, amelyet évente megrendeznek, és díjaznak is, ezzel támogatva azokat a zenészeket, akik nemcsak hogy főként akusztikával dolgoznak, hanem csakis az élőzenében hisznek, és semmilyen önámításba, és mások becsapásába nem mennek bele). Az utcazenélés a legőszintébb előadóművészet. Amikor nyertünk, az visszaadta a zenélésbe vetett hitemet, mert a Pavilon megszűnése óta akkor illettek először meg újra elismeréssel.

Apropó Pavilon! Ezt a formációt, amelynek szervezője, vezetője voltál, a népzenei, világzenei ihletettség jellemezte. Saját szövegek mellett verseket zenésítettél meg, és elég széles közönségréteget is meg tudtatok szólítani. A Pavilon tündökölt és kihunyt. Hogyan, miért?

Azt hiszem, azért ért véget, mert túl nagy energiát emésztett fel, ami aztán felégette önmagát. Igazából ez egy egész élet munkája, hogy rájöjjek, mi is történt valójában a háttérben. Emlékszem, hogy ezt a fajta önálló dalokból álló akusztikus hangszerelésű muzsikálást (mi csak kevés verset zenésítettünk, a legtöbb szöveget már akkor is én írtam, párat meg Alíz) a mi generációnkban én robbantottam be (úgy éreztem, tartozom ezzel példaképeimnek- a Szélkiáltót gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem, a Kolindát kamaszon). Aztán jött a Golestan együttes, „elvitte” három zenészemet, akik később megalakították az Intermagyart, és innentől kezdve a Pavilon egyre inkább háttérbe szorult, azonban megszülte ennek a műfajnak a többi ágát, szövőszékévé vált két formációnak is, melyet igazából e három kiváló zenész alapított, akik mindhárom helyen próbáltak azonos szinten részt venni. De, mint ugye a párkapcsolatoknál is, talán mert ki akartam volna sajátítani őket, vagy talán mert túlságosan meg akartam hajtani ezt az egészet, feljebb lendíteni, így robbant fel sok éves munkánk a különböző érdekek miatt (nyolc zenekari tagtól ne várja az ember, hogy ugyanúgy gondolkodjon), ennek ellenére a mai napig zenésztársam, és támogatóm Kerekes Kornél, és jövőre Bogárdi Alíz).
A Pavilon pályafutását egy demóval (amit nem sikerült kiadni), és egy Sörházas koncerttel zárta. Évekig próbáltuk „megmenteni”, még hangos Pavilont is csináltunk (elektronikus zenészekkel), aztán a láng örökre kihunyt. De szép emlék mindnyájunknak, és kitörölhetetlen a város történetéből.

Oldalról, gitrárral

A Dalostalálkozón többször részt vettél, amelyet szintén meg is nyertél. Mi vonz téged ebben a szerepben, hogy egy lány és egy gitár? És megannyi vallomás a szerelemről…

Ez az a fajta önkifejezési forma, ami jellemző erre az egészre, hogy „Megoldom egyedül”! Megoldom az életem is, ami nem bővelkedik harmónikus párkapcsolatokban, csak állandó próbálkozásokban, és a zenét is, amikor egy időben csak magamra számíthattam, valahogy kiforrott. Mindig is játszottam szólóban, de akkor még nem tudtam végigvinni egy estét. Ma már az egyik legerősebb oldalam az egy szál gitáros műsor, szakmai vélemény szerint akkor érvényesül az egyéniségem leginkább, és be tudok tölteni egy estét a hangommal és a gitárommal. A Dalostalálkozókon (ahogy az Utcazenész fesztiválon is) visszajelzésekre volt szükségem a zsűritől, és hogy kipróbálhassam magam a szakma előtt.
Fontosnak tartom ezeket az elismeréseket, lendületet adtak a pályámon.

Gumizsuzsiban elektromos gitárral (nightinfo.hu)

De évekig énekeltél komolyzenei kórusban is. Az időhiány távolított el az úgy nevezett komoly műfajtól, vagy ennek csupán énektechnikai oka van? Lehet ennyiféle műfajban egy torokkal énekelni? Mert mostanában elektromos gitárral is fellépsz a Gumi Zsuzsi nevű formációban, vagy egy másik pécsi együttessel a Singas Project-vel jazz-t énekeltél. Hogy fér meg mindez egy torokban?

A komolyzenét az egyetem elvégeztével elraktam magamban egy olyan helyre, ahová a fontosabb kincseket szokás, és lezártam egy kulccsal, amit bár nem nyeltem le, de úgy érzem jó helyen van. Az egyetem kiégette belőlem ezt az igényt, és álmot, hogy komolyzenei szinten elismeréshez juthassak. Egyedül Tillai Aurél tanárúr támogatott, gyakran meg is szólóztatott, de idővel a hangom valóban változni kezdett, kezdtem kilógni a kórusokból, egyre megterhelőbb lett beleolvadni az egységbe, állandó problémáim voltak ezzel. Őszintén szólva az egyetem utolsó éveit módszeresen végigkínlódtam. És gyakran úgy éreztem, bár soha ne kezdtem volna bele. Sokszor ott akartam hagyni az intézményt, de a barátaim átsegítettek az egészen, hogy amit elkezdtem, azt be kell fejezni, még ha „ki is néznek” onnan, és csak sikertelenség van mögötte. Igen, az egyetem nekem valójában sikertelen, és lehúzó erő volt. De ennek felismerése segített abban, hogy végre vállaljam önmagam, és váltsam valóra egy álmom: a saját zenei világomat, s dalaimat. Amelyben csak az Aknai tanár úr, Scherer Bea tanárnő, Tillai Aurél, és végül nagy „nehezen” Lakner Tamás tanárúrt is sikerült megnyernem.
Így ma már a könnyűzenei műfajok között lavírozhatok, magánéneket is eszerint tartok, mert ezek már közelebb állnak egymáshoz. Így is kell a torok, így is kell a figyelem, a koncentráció, de van akaraterőm ahhoz, hogy kitartóan dolgozzak a zenében, és hogy erre feszítsem fel magam.
A kórus néha hiányzik, jó érzés együtt egy hangot képezni, jó dolog utazni, kórusfesztiválokon nyerni, drága „öreg” vicces megjegyzéseit hallgatni, de az én műfajom most már ez, amelyben derékig taposok.
Még egy fontos dolog, a GumiZsuzsiban tényleg elektromos gitáron játszom, a Jazz Stereotype-al (Singas project, de különböző, mert abban Berger Dalma énekel) pedig amellett, hogy a dalaimat kísérik, valóban beletorkolhatok a jazzbe, és ezek a dolgok ismét fejlesztik a zenei világom. Gitározni egyébként autodidakta módon tanultam meg.

Jazz-t énekelve

A CD-d meghallgatva az lett a benyomásom, hogy ez egy szempontból tipikus bemutatkozóalbum, amelyen mintegy összefoglalod eddigi pályafutásod. Megmutatod, hogy Sheryll Crow és Edith Piaf elférnek egy tenyérnyi korongon. Miért ezt a kissé válogatás CD-ket idéző szerkesztési formát választottad?

Na ja, te most finoman fogalmaztál, ezért már kaptam erős kritikákat is, hogy talán a sorrendet másképpen kellett volna…. Nem tudom, ez így sikerült, és így is marad. Ezen az albumon megmutatkozik a jelenleg futó összes dalhangszerelési változat, és az összes előadó, akik támogatják a pályafutásom.
Ettől eltér a megszokottól, a kommersztől, de egyedülálló is.

A CD október hónapban jelent meg, s eddig két lemezbemutató koncerten vagy túl. Egy hangoson és egy majdhogynem akusztikuson. Hogyan fogadták a lemezed?

A hangos koncerten az volt a legmeghatóbb, hogy már az egy szál gitáros műsoromra is nekiláttak az emberek táncolni, ropni, amitől én is beindultam, hiszen ezt látni nagyszerű érzés (egy lány egy szál gitárral, és ropják rá az emberek), aztán a Jazz Stereo-val jobban figyeltek, de a tánc még maradt, az egy meghittebb rész volt, majd a GumiZsuzsin tombolás. Nagyon hosszú koncert volt, több mint 3 óra. Az akusztikus koncerten, a Rozs Tamással való közös estemen egy egészen más - a helyszín is ezt motíválta - líraibb, finomabb hangulat uralkodott (be kell vallanom, a Pavilon óta nem voltam ilyen helyszínen, nehéz volt elvonatkoztatnom az utcai-kocsmai hangulatoktól, hiszen a terepem ez lett az évek során), de voltak megható, majd a végén ellazult hangulatok, ahol az improvizálás uralkodott, s ahol együtt zenélhettem olyan zenészekkel, akikkel még soha (Tamás zenészeivel a kaposvári színháztól, Zazával a 30y-ból), az én zenészeim is jól érezték magukat (akik leginkább a funky-reggae-rock világából ismertek), az akusztikus zenének igenis van ereje, ez látszott meg akkor.
Mindkét koncerten nagy siker volt, azt éreztem.

Zúzás közben (nightinfo.hu)

Felpörgetve (nightinfo.hu)

A CD szövegvilága, hogy úgy mondjam, meghökkentően nyílt, őszinte és szókimondó. Ez mennyire szerep vagy mennyire Takáts Eszter lírai énje?

Ez abszolút jellemző rám, ezeket a szövegeket bármikor vállalom, és ez igazából Takáts Eszter! Mind a zenében, mind az életben.

A CD-n feltűnt egy ismerős hang, Rozs Tamásé (fotó), akire a Szélkiáltó együttesből emlékezhetünk. Milyen volt vele együttdolgozni azon túl, hogy gondolom megtisztelő?

Nagyon megtisztelő, és megható. Ő egy nagy zenész, zeneterapeuta, aki színházi zenét is ír, tagja a Szélkiáltónak, igazi zenei alázat van benne, és iszonyat kreatív. Vele együtt dolgozni gördülékeny, és laza volt, lehetett volna még hónapokig próbálni, de a spontenaitás akkor kiveszett volna a műsorból. Nagy emlékemmé vált a Weöres Sándor: Füst, Bükkösdi László emlékére, amelyben követtem a Maestro improvizációit, próbán mindig elkomolytalankodtam, de a koncerten az ütött a legjobban. Hangszerek nélkül, ketten. Remélem, lesz még alkalmunk együtt muzsikálni.

Hogy van ez, hogy megjelik egy CD és mi történik utána veled, körötted? Én íróként tudom, hogy az is rossz, ha nem készülnek sorba a riportok, meg az is rossz, ha unott újságírók sablonos kérdéseket tesznek fel. Te hogy érzed, mennyire kezelte a sajtó a helyén a lemezed, és téged magadat?

A sajtó igazából még nem „támadott” meg, a Mediterrán Tv, a Pécsi Rádió, a Rádió Aktív, és a Periszkóp Rádió érdeklődött, ezen kívül a M1 Napi Mozaikjában szerepeltem egyszer októberben. Épp annyi a hírverés, amennyi kell, és eddig nem árasztottak el a sablonok szerencsére. Szépen lassan megy ez az egész, így is sok munka van körülötte, kevés az időm is sokszor.

Az interjú elején emlegetted, hogy egy zenésztársadnak írsz nemsokára egy dalt. Ha hirtelen előbukkanna egy producer, és azt mondaná, hogy szerződést kötök magával 3 CD-re, az elkövetkező évekre, akkor ezt meg tudnád lépni? Mert gondolom, ahogy az egykötetes költők, úgy lemezes előadók is léteznek? Könnyű lenne nekiállni egy újabb lemeznek? Vagy még annyira benne vagy az elsőben, hogy ez még fel sem merülhet?

Abszolút termékeny periódusban vagyok, igazából már elkészült a következő lemezre való, az utóbbi egy hétben hét új számot írtam, és a fiúknak is megírtam a szövegeit a GumiZsuzsiban, írtam a Stereonak is, és még vannak a tarsolyomban régebbiek, amelyek még nem kerültek közönség elé. Igazából már most három következő CD-re van anyag azon kívül, hogy feladtam egy felhívást DJ-knek, hogy pár számból remixeljenek maxira. Most már az első CD-m megvan, és azonnal túlléptem rajta egy jóleső óriási sóhajjal! Most az a nagy vágyam, hogy színházi zenét írhassak egyszer én is, hogy „rendeljenek” tőlem dalokat!

A lemezbemutató plakátja

Koncert végén

Pavilon koncert - gondolatok, érzések, hangulatok

Művészeti és Gasztronómiai Hetek
Pécs, június 18., kedd, Sétatéri Nagyszínpad

Miközben sül a hús, gyűlnek a bogarak a lámpák körül, indiai, jazz és népzene keveredik a sátrak között. Fazekas és kézműves áruk, sorzók, söröskancsók, bizsuk sokasága, utcai táncosok, ördögpálcázó gyerekek, spicces vendégsereg teszi mozgalmassá ezt a mára már tradicionális ünnepet.
A legnépszerűbb pécsi esemény a Művészeti és Gasztronómiai Hetek, s nem csak a minőségi borok, a kínai, görög, olasz, szerb, szíriai, török és a cigány falatok, vagy például a rétesnapok miatt, hanem a filmvetítések, a játszó-, és táncházak, a tűzugrások, a fáklyás felvonulások, az ágyúlövések, továbbá a folyamatos koncertek miatt is.
Ezt az álmosan induló keddet többek között a pécsi, héttagú Pavilon tette koncertjével izgalmassá.
Este. Valamilyen sült illata csiklandozza az orromat (mondjuk Keanu Reeves is csiklandozhatná), de hiába csábít, mert én most aztán fel nem állok a székemből.
A.) mert nem lesz utána helyem
B.) mert Schobert Norbi szerint is az a jó, ha ég a zsír, ha ég a zsír.
Tehát ücsörgés, várakozás, gyerekcsapat rohangász közvetlen a színpad előtt, s mialatt szüleiknek produkálják magukat, beáll a Pavilon. Középen egy törékeny, nagy szemű, kis nő elektroakusztikus gitárját finoman pengeti (a szél talán a gitár súlya miatt nem tudja felkapni), és énekel. Takács Eszter. Ha ezt a nevet megemlíti valaki pécsi zenei berkekben, egyértelmű bólogatások közepette elismerő szavak, koncertélmények kerülnek elő. Eszter hangjával, egyéniségével színessé, egyedivé teszi a Pavilont. Emellett igazi zenészekből áll ez a gárda, életük a ZENE. Ezt igazolja az a már evidens számszerű tény, miszerint Babarci Bulcsú három pécsi zenekarban játszik a Pavilonon kívül: a Dzsemben, az InterMagyarban, és a P.É.P-ben. Nem is beszélve Bogárdi Alizról, aki a fentiekben sorolt zenekarok szinte mindegyikében (a Dzsemben nem) hegedűl, továbbá a Mecsek Táncegyüttes oszlopos tagja.
A színpadkép alapján (pl. hegedű, nagybőgő) folkos muzsikát várnánk, ami majdnem igaz is, de leginkább popos, jazzes volumenbe sorolható a zenekar, már ha muszáj kategorizálnom. A Pavilon különlegessége az éneken kívül az egzotikus hangszerek megszólaltatásában rejlik. Szerelmes, érzelmes világba sodorja a közönséget, a dalok többsége a szívről szól. Ezt megerősíti Rostás Bea, művésznevén Piros vendégéneklése. A szemtelenül erotikus énekhanggal megáldott Piros igen üdítően hat a zenekarra és a hallgatóságra egyaránt, laza stílusával nevetteti, kápráztatja a közönséget, igazi élményszámba megy.
A dalok talán túl rövidek, de nem egyhangúak, s nem hasonlítanak túlontúl egymásra. Ebbe a muzsikába el tudnék képzelni még rézfúvósokat, például angolkürtöt, vagy ütőhangszereket, mint guirót, kongát, bongót, shakert, de ez már valószínűleg az én perverzióm.

kárpátidia

(források:hotdog.hu,webcsatorna.hu,gumizsuzsi.blogspot.com,hu.wikipedia.org,cotcot.hu,

zeneszoveg.hu,zajlik.hu,mno.hu,terasz.hu.rockerek.hu,eszter.org,indavideo.hu,youtube.com)